A Zelenák Sütiház már a könyvelők kedvence is!

A névadó tulajdonos másik cége (a NOVITAX Kft.) révén évek óta részt vesz az „Adónavigátor Kft” által a Lurdy Házba szervezet könyvelők napján, így volt ez szerdán is. A NOVITAX standján hagyományosan kóstolhatók a Sütiház népszerű sós (néha az édes is) süteményei, amelyet a résztvevők már keresnek és felüdülésként jóízűen fogyasztanak, sokan közülük már törzsvendégeink lettek.

Az idei megjelenésnek az adott aktualitást, hogy felkérést kaptuk a Wolters Kluwer gondozásában megjelenő, „Vacsora Kódex”-ben való szereplésre (amelyet általában az éves adótörvényi változásokat taglaló kiadványokkal együtt szoktak terjeszteni), amely kérésnek eleget téve a „Gluténmentes Malaga Szeletet” ajánlottuk a kódexbe.

A kódex a rendezvényen jelent meg, így már meg tudjuk osztani az elkészült torta fotóját, higgyék el a figyelemre méltó kinézett ellenére az íze is kiváló. A megsütött torta annyira jól sikerült, hogy szinte önként adódott az ötlet, vegyük fel a Sütiház választékába.

A választék bővítéshez, mint általában mindig, most is Önök segítségét kérjük. Amennyiben megtetszett a fényképen látható torta és a jövőben szeretnék azt a Sütiház termékei között látni, kérem, hogy ezt egy „lájkkal”, megosztással vagy személyesen sütiházunkban jelezzék nekünk.

A véleményeiket október közepéig várjuk, a végeredményről tájékoztatni fogjuk Önöket.

Véleményükre számítva, üdvözlettel:

Zelenák András