3+1 lélekmelegítő forró, téli ital gluténmentesen

Talán lassan már búcsút inthetünk a télnek. Legalábbis a hőmérséklet minimális, ugyanakkor már-már folyamatosnak mondható emelkedéséből erre lehet következtetni. Valamint abból is, hogy nemsokára március. Azért egy-egy szelesebb vagy esősebb napon még mindig jogosan szontyolodunk el. Hogy jókedvünk visszatérjen, „lelki békénk helyreálljon”, van egy remek tippünk: egy lélekmelegítő, gluténmentes forró ital a Zelenák Sütiházban és a rossz hangulatot egy csapásra elfelejteti.

1. Kávé – koffeinfüggőknek

Habár a mendemondák szerint eleinte rágcsálták a kesernyés ízű kávészemeket áloműző hatásukért, abban egyetértenek a források, hogy a kávécserje egy etióp tartományból, Kaffából származik. Később, a XV. században Arábiában indult a kávéivás, ami lassan Európában is elterjedt. Habár azóta hosszú utat járt be, mind a Kelet-Afrikában, Közép- és Dél-Amerikában, a Karib-szigeteken és Új-Guineában termelt Coffea arabica és a Nyugat-Afrikából vagy Indonéziából származó Coffea robusta magjából, a babkávéból pörköléssel készülő „fekete” rengeteg rajongót mondhat magáénak. Mi is imádjuk, a reggeleket el sem tudjuk képzelni nélküle. Ha nálunk fogyasztaná, kérheti espresso formájában vagy a cukor- és szójamentes Alpro mandulatejével, latte-ként, vagy cappuccino-nak.

 

2. Tea – a feketén túl is van „élet”…

Annak ellenére, hogy a víz után a második leggyakrabban fogyasztott ital a tea, mi, magyarok nem tartozunk a nagy teafogyasztó országok közé. Aki mégis teázik az a statisztikák szerint általában a hagyományos feketére szavaz. Ugyanakkor az utóbbi évek azt mutatják, egyre többen voksolnak herba- vagy gyümölcsteákra. Ezt tapasztaljuk mi is, ezért még tavaly betáraztunk – és azóta csak frissítettük párszor – mennyei őszi-téli és megfázás elleni ízekkel, úgymint narancs-gyömbér, citrom-gyömbér, vörösáfonya, fahéjas-alma. Ön melyiket tudná elképzelni egy finom mentes süti mellé?

 

3. Leves – nemcsak megfázás ellen

A forró leves már a középkorban népszerű megfázás elleni italnak számított és ez a mai napig nem változott. Habár egy finom tál vagy bögre fenséges, gőzölgő leveshez nem muszáj betegnek lenni, a hidegebb napokon a testet és lelket is gyorsan átmelegíti. Ha Ön is erre szavaz, akkor kóstolja meg glutén- és tejmentes leveseinket. A következő ízekből válogathat: zöldborsó, cékla, gazpacho, paradicsom, káposzta, keleti és gomba (egyedül utóbbi nem tejmentes). Mind egytől egyig kiválóan csillapítja az éhséget, egészséges és garantáltan jól esik átvészelni az extra hideget.

 

+1 Forró csoki – 9 mennyei ízben

Az 1500-as években, amikor a mai Mexikó területén a kakaóbab még fizetőeszköz volt, a helybeliek fura itallal kínálták az érkező spanyolokat. Ami úgy készült, hogy a kakaóbab szemeket megpörkölték, ledarálták, habosra rázták vízzel. A keserű italt az aztékok később különböző fűszerekkel – fahéjjal, ánizzsal vagy vaníliával – ízesítették. Habár az akkori verziót nem is, ennél sokkal izgalmasabbakat viszont kóstolhat nálunk, ráadásul mindegyiket tejmentesen. A Palma isteni gluténmentes forró csokijait a következő ízekben tesztelheti: étcsokoládé, tejcsokoládé, cukormentes étcsokoládé, mogyoró, narancsos fahéj, málna, banán, sós karamell és chilis fahéj. Utóbbi Montezuma potencianövelő, élénkítő és emésztést segítő finomsága. (Érdemes kipróbálni!) Na, és Önnek melyik lesz a kedvence?

 

Látogasson el hozzánk és kóstolja meg mennyei, gluténmentes forró italainkat!

Szeretettel várjuk!