A „hideg nyalattól” a glutén- és cukormentes fagylaltig – a fagyi története

Már az ókorban is fagylalttal hűtötték le magukat a kánikulában: a kínaiak jéggel, hóval keverték gyümölcslevüket. Ez lehetett a fagyi (vagy éppen jégkása) őse. Tőlük indult hódító útjára és terjedt el Egyiptomban és a Római Birodalomban. És hogy hogyan jutott el hozzánk, ki élvezte az első „hideg nyalatot” és miből készül Sütiházunkban a mennyei glutén-, tej- és cukormentes fagyi, azt mindjárt eláruljuk.

Hóval és rózsavízzel

Természetesen az ókori görögök is hódoltak ennek a hideg élvezetnek: Hippokratész gyógyszernek tartotta, ugyanakkor a fogyasztásában mértékletességet javasolt.
A rómaiak közül Néró volt az egyik legnagyobb fagyi imádó. Nem bírt ellenállni a hó, rózsavíz, méz és gyümölcsök keverékének. Ehhez a jeget állítólag a hegyekből, több száz kilométerről hozatta.

Az első fagyi: Itáliából

A Római Birodalom bukásával a fagyi is eltűnt Európából. Egyes források szerint a hideg édesség élvezete Marco Polo-val érkezett vissza egy Távol-Keleti útjáról. És neki köszönhető az is, hogy Itáliában elkezdődött a fagylaltkészítés. Egy palermói úriembert, Francesco Procopio del Coltelli-t tartják az első igazi fagylalt elkészítőjének: ekkor már nem jeget vagy havat kevertek össze gyümölcsökkel, hanem hűtött edényben forgatták a masszát.

 

„Fagyizó” Lajos király

A hűs édességet már Lajos udvarában is felszolgálták. Habár a receptet titokként kezelték és hét lakat alatt őrizték, a kertésznek mégis sikerült valahogy hozzájutnia és ellopnia. Ezzel a húzással pedig már a nép is hozzájuthatott az urak finomságához. Nem sokkal később még egy szakácskönyv is megjelent, méghozzá 80 féle fagylalt recepttel.

 

Francia fagyi imádók

Az első kávéház, ahol fagyit lehetett kapni, a párizsi Cafe Procope volt. Ugyan csak citromfagylaltot szolgáltak fel, mégis olyan hírességek kóstolták meg, mint Rousseau, Diderot, Voltaire vagy Napóleon. Utóbbi állítólag annyira imádta, hogy száműzetése alatt fagyikészítő készüléket küldött neki egy hölgy rajongója Szent Ilona-szigetére.

 

Mézízű sörbet

Magyarországon először – a feljegyzések szerint – Mátyás király felesége, Beatrix királyné hódolhatott a jeges finomságnak. Elterjedését azonban a török hódoltságnak köszönhetjük: mozgóárusaik mézízű sörbetet árultak, ami hűs és édes finomság volt.
Az első fagyireceptet egy 1753-as erdélyi szakácskönyvben találták, amelyben az eper és pisztácia fagylalt készítését írták le.

 

Első budapesti fagylaltozó

A fagyizás a cukrászdákban csak a XIX. században terjedt el. És akkor is csak a gazdagabbak körében, hiszen drága mulatságnak számított a jeges finomság.
Az első fagylaltozó 1837-ben Peter Fischer fagylaldája volt Budapesten, amelyet állítólag Deák Ferenc is sűrűn látogatott kedvenc gránátalmás fagyija miatt.

 

Hideg nyalat és spanyol tekercs

Az első fagylaltokat jéggel és vízzel készítették, így ezek inkább hasonlítottak jeges gyümölcskocsonyára vagy sorbetre. Igazi fagyiról azóta beszélünk amikor már tejet vagy tejszínt is hozzáadtak. A neve pedig akkoriban még jegeczedett tejhab, fagyos vagy hideg nyalat volt. Eleinte fém vagy üvegkelyhekben tálalták. A tölcsér, azaz feltalálásának nevén spanyol tekercs, csupán az 1903-as szabadalmaztatását követően terjedt el.

 

Sok cukor, kevés tojás

Manapság már természetesnek vesszük, hogy ahogy a jó idő beköszönt, sok-sok helyen – nemcsak cukrászdákban és kávézókban – lehet fagyihoz jutni. (És természetesen az élelmiszerboltokban jégkrémhez is.) Általában a fagylaltok azonban cukrot – ráadásul nem is keveset – tartalmaz, illetve nagyon kevés tojást. Így a cukor miatt az arra érzékenyek nem fogyaszthatják.

 

A fagyi Sütiházunkban

Nálunk tradicionális főzött, garantáltan gluténmentes fagyi készül, friss tojással, növényi tej vagy tejszín alappal. Tartósítószer, adalékanyag, mesterséges színezék vagy habosító anyag nélkül. Általában saját készítésű kesudió tejet használunk és kevés xilittel édesítünk. Így a cukorbetegek is élvezhetik. Ráadásul a gyümölcs fagyikba sok-sok gyümölcsöt, a csokoládésokba rengeteg csokit teszünk.

 

Ha nagyon vágyna igazi, főzött, cukormentes fagylaltra jöjjön és kóstolja meg gombóckáinkat Sütiházunkban. Általában egyszerre 4-8, finomabbnál finomabb ízből válogathat pultunkból, a választott fagyikákat pedig glutén-, cukor- és tejmentes tölcsérbe kapja.

Szeretettel várunk!