Az ezerarcú körte, avagy kétféle új körtés süteményt hoz az ősz

A körtével történő első találkozásunk valószínű bébiételnek köszönhető. Utána – amiről már emlékünk is van – az talán Süsünek köszönhető, aki rajongott a vadkörtéért. Aztán mi is megkóstoljuk. Még gyerekként. Otthon. Majd jól felnövünk, gluténérzékenyként betévedünk a Zelenák Sütiházba és miután – teljes lelkinyugalommal – megkóstoljuk a körtés tortaszeleteket, elönt minket a nosztalgia: újra gyerekek vagyunk és a Süsüt nézzük…

Istenek ajándéka: a körte

A körtét Homérosz nevezte el az istenek ajándékának. Úgy tartják ugyanis, hogy Zeusz egyik fiát, Tantaloszt száműzték az alvilágba gonoszságai miatt. Tetteit egy körtefa alatt kellett meggyónnia. Amikor megéhezett, a felnyúlt a fa ágaihoz, hogy körtét törjön magának, amivel éhségét csillapíthatja, de azok elhúzódtak tőle, így minduntalan éhes maradt.

 

Háromezer éve oltották

A történet mellett a gyümölcs nemesítését is a görögöknek köszönhetjük: úgy háromezer évvel ezelőtt Theophratosz már külön választotta a vackort a nemesített körtétől és leírta utóbbi oltásának módját is. Később ezt a kettőt aztán úgy negyven különböző változat követte, a pirostól a zöldön és a sárgán át a barnáig mindenféle.

 

Ezerarcú körte

Formája a színéhez hasonlóan rengetegféle lehet: hosszúkás, alul szélesebb, „klasszikus körte”, vagy egészen kerek, mint az alma. Ezt a színben és formában ezerarcú gyümölcsöt Európában a szerzetesek termesztették, akik mindig megfőzték, ugyanis a nyers változatot mérgezőnek tartották. A Napkirály, azaz XIV. Lajos udvarában azonban a körte igazi ínyencségnek számított.

 

„Megéri” fogyasztani

Állítólag egy átlagos körtében – tegyük fel, hogy 178 grammos – 101 kalória van. A szénhidráttartalma 27 gramm, amiból 17 gramm cukor és 6 gramm rost. Ezeket az adatokat látva, nem igazán mondható el róla, hogy fogyókúrás étel, ugyanakkor mégis „megéri” fogyasztani. Persze, mértékkel.

 

Vitamin és ásványi anyag forrás

Hogy miért is együnk körtét? Egyetlen darab elfogyasztásával napi C-vitamin szükségletünk 12, K-vitamin szükségletünk 10, míg káliumból a 6 %-át fedezhetjük. Emellett kerül a szervezetünkbe még kalcium, vas, cink, jód, magnézium, riboflavin, folsav és A-, B- és E-vitamin is.

 

Sokféle probléma megelőzésére

Egyes tanulmányok szerint, ha rendszeresen fogyasztunk körtét, akkor csökkenthetjük az elhízás, a cukorbetegség és a szívroham kockázatát. Egyúttal megelőzhetjük a reumát, az ízületi gyulladást, a tuberkulózist, a szív- és érrendszeri problémákat, a vérszegénységet, sőt a végbélrák kialakulásának kockázatát is.

 

Méregtelenít

A gyümölcs leve ideális gyomorhurut esetén, pozitívan befolyásolja a veseműködést, kiváló gyomorkímélő diétákhoz, egyúttal csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet. A benne található pektin jó hatással van a belek működésére, valamint rosttartalmával együtt az emésztésre, éppen ezért méregtelenítésre, salaktalanításra tökéletes választás.

 

Sütiházunk ajánlata: kétféle körtés sütemény

A görögök negyvenéhez képest ma már több mint 5000 körtefajtát ismerünk. Ugyanakkor ebből csupán tízféle található meg a piacon, a boltok gyümölcsös pultjaiban.
Mi ebből a tízből kiválasztottunk egyet – ugyanis imádjuk a körtét – és abból mindjárt kétféle gluténmentes süteményt alkottunk meg: a gluténmentes, paleo diós-körte szeletet és a gluténmentes karamellás körte szeletet.

Gluténmentes, paleo diós-körte szelet

Szereti a diót? És a körtét? El tudja képzelni a kettőt együtt? Egyetlen sütiben? Nem? Hát, pedig mi elképzeltük. És megalkottuk!Képzelje csak el: az isteni, pihe-puha piskótán egy vastag, ugyanakkor könnyű diókrém réteg terül el, amelyben megbújik a mennyei körtezselé.
Mindenféle túlzás nélkül állítjuk: az egészséges dió és az illatos, zamatos körte tökéletes harmóniát alkotnak ebben a fantasztikus süteményben, amely liszt-, tej- és cukormentes.

Gluténmentes karamellás körte szelet

Ha a diót nem annyira kedveli, akkor mondunk mást. Karamell. Na, ugye, hogy az már jöhet? A dióellenesek kedvéért megalkottuk a karamellás körte szeletet is, amelyért mindenki rajong, aki egyszer kóstolta. A sütemény a következőképpen néz ki: különleges mandulás piskóta, ropogós mandulás-diós réteg, karamell krém, körte mousse, körtezselé réteg a torta közepén és a tetején, mousse stuffnival és karamell koronggal koronázva.

 

Fogadjunk, hogy a kettő közül valamelyik a kedvenc őszi édessége lesz! (Vagy legrosszabb esetben mindkettő!) Kóstolja meg jövő héttől debütáló körtés finomságainkat Sütiházunkban!

Szeretettel várjuk!