NYITVATARTÁS: Kedd – Vasárnap: 10:00 – 18:00

Torta rendelés 4 nap. Azonnal elvihető desszertjeinkről érdeklődjön telefonon. 

A legfinomabb frissítők a nyárra – ha már unod a vizet

Nagyon sokat hallunk arról – főleg nyáron –, milyen fontos a megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása egy nap. Hiszen a vízivás nemcsak a hidratálásban játszik szerepet, hanem az emésztésünknél is, egyúttal a bőrünknek sem mindegy, iszunk-e eleget. De vajon mennyi az annyi és mit tegyünk, ha unjuk a banánt, akarom mondani vizet?

2-2,5 liter

Mérsékelt fizikai aktivitás mellett, átlagos hőmérsékletnél (nem mínuszokban és nem is rekordmelegben) egy felnőtt nőnek naponta 2 liter, míg egy felnőtt férfinak 2,5 liter vizet kellene meginnia a szakértők szerint. Természetesen ez egy átlagos szám csupán, mivel a folyadékbevitel nagyban függ az életkortól, a testtömegtől, az egészségi állapottól, az időjárástól és a fizikai igénybevételtől.

Nem mindegy, mit

Egy felnőtt ember testtömegének 60 %-a víz, és ha ebből csak néhány százalékot is veszít, az már fáradtságot, fejfájást eredményezhet. A napi folyadékszükségletet ugyanakkor nem mindegy, miből fedezzük. A cukros üdítők, gyümölcslevek, kávé, kóla és alkohol ugyanis nem játszik. Ráadásul a kávé még vizet is von el a szervezettől.
Ugyan a folyadékbevitel 20-30%-át különböző ételekből fedezi a szervezet, nem árt folyamatosan ezenfelül is „utántölteni”, anélkül, hogy testünk vészjelzést adna le nekünk (szomjúság érzése).

Ha van íze, könnyebb…

Jogosan merül fel a kérdés, mit tegyünk akkor, ha nagyon unjuk már a vizet és egyszerűen egy litert nem bírunk leerőltetni a torkunkon. (Egyébként egy felmérés szerint az emberek nagy része könnyebben fogyaszt el 2,5-3 liter folyadékot, ha annak van valamilyen íze.) Semmi gond, hiszen van néhány ötletünk, mivel tudod helyettesíteni az „unalmas” vizet.

Ha az élet citromot ad…

…készíts belőle limonádét. Szól a mondás. És milyen igaz. Hiszen a nyári melegben nincs is jobb, mint egy nagy pohár hűsítő-frissítő limonádé. Cukormentesen is készítheted, jó sok citrommal vagy akár más friss gyümölcsökkel, esetleg mentalevéllel. Dobj bele néhány jégkockát és egy szívószálat. És ha fél literes pohárban készíted, már ki is pipálhatod a kötelezően elfogyasztandó napi folyadékmennyiség negyedét.

Limonádé – gyógynövényekből

Ha nincs otthon friss gyümölcs, ne izgulj és ne rohanj le azonnal a közeli zöldségeshez. Ha van otthon Herbatea Manufaktúra által készített szirupod, akkor már csak vízre van szükséged. Kipróbáltuk. Valami elképesztően finom a levendulás, a bodzavirágos, a citromfüves limonádé, ráadásul nincs benne ízfokozó vagy mesterséges aroma. Ami azonban fontos, és neked kell kikísérletezni, az a hígítás.

Tea nyáron? Naná!

Ugyan nem mindegyik fajta finom hűtve, de a legtöbb mennyei, ha néhány órát hűtőben tárolod. Nézz körül a hazai, minőségi alapanyagokból családi vállalkozásban készülő Herbatea Manufaktúra gyógynövényteái között, amelyek hozzáadott tartósítószertől- és ízfokozótól mentesek, valamint aromák nélkül készülnek. Jótanács: készíts mindjárt egy hatalmas kancsóval, hiszen hamar elfogy!

Kakukktojás: kávé, fagyival

Ugyan nem illik a sorba, hiszen a napi folyadékbevitelhez nem járul hozzá, de a nyári melegben sokat segít abban, hogy ne kapjunk hőgutát, ha elfogyasztunk egy finom jeges kávét. Nálunk mentes bébigombóc vagy „rendes” gombóc kerül a kávéba: a krémes házifagyi és a mennyei kávé párosa egyszerűen mesés. Ráadásul egy pohár hűs élvezet és mindjárt szebb színekben látjuk a világot.

Gyere és ugorj be hozzánk egy jeges kávéra, vagy fagyira! Míg elkészül, válogass kedvedre rengetegféle Herbatea Manufaktúra által készített kiváló minőségű gyógynövényteákból és -szirupokból. Ma is várunk szeretettel, egészen este 19 óráig!