Habfehér

„Kész vagy már?” – kérdezte tőle az anyja, már legalább harmadszor.

„Mindjárt, mindjárt!” – kiáltott vissza a nappaliba, pedig közel sem volt kész, a porszívózáshoz még hozzá sem kezdett.

Nem szeretett rendet rakni, ez pedig meg is látszott a szobáján. Az íróasztal mellett még mindig ott volt az iskolatáskája, pedig már hetek óta tart a nyári szünet, az ágyon képregények hevernek szanaszét, a PlayStation kontrollerei pedig a földön hevertek a tv előtt. Elég nagy volt a rendetlenség, pedig az edzőcuccait már kivitte a szennyestartóba.

Anya biztos meg fogja szidni, ha meglátja majd, milyen csúnyán beletört a fű a fehér sportszárba és milyen koszos lett a mez is.

Próbálta már elmagyarázni neki, hogy ez ezzel jár, a Real Madrid otthoni meze mindig fehér, de anya nem érti ezt.

Mindig azzal jön, hogy már megint csak a foci, meg hogy milyen unalmas és hosszú egy meccs. Akkor is csak bólogat és hümmög, mikor arról beszél neki, hogy Zidane megint BL-döntőbe vezeti a csapatot és hogy mekkora igazolás volt Eden Hazard a Chelsea-ből. Ilyesmikről nem lehet anyával beszélni.

Bezzeg apa!

Ő ugyanúgy a királyi gárda rajongója, mint ő. Vagy ő ugyanolyan rajongó, mint apa? Mindegy is. A lényeg az, hogy apa pontosan tudja, milyen érzés szurkolónak lenni. Ő is ugyanúgy várja az igazolásokat nyáron és a meccseket a szezonban, mint ő. A Barcelona elleni El Clasico-ra még a Zidane-os mezét is felveszi, úgy nézik együtt a tévében, hiába feszül már rá pocakban egy kicsit.

Bezzeg rajta nem feszül. Egy futballista nem lehet pocakos. Na jó, legfeljebb akkor, ha Puskásnak hívják. Látta a régi videókat, amiken Öcsi bácsi – vagy Pancho, ahogy Madridban nevezték – még kicsit pocakosan is zseniálisan játszott.

Ő azonban nem lehet túlsúlyos, mert akkor nem lesz belőle híres futballista. Pedig eltökélte, hogy az lesz. Ezért járt hetente háromszor edzésre, ezért focizott utána is a fiúkkal a pályán és ezért szokott le a csokiról is. Hogy fitt legyen. Pedig nagyon szerette, ahogy a lágy tejcsoki elolvadt a szájában…

„Igyekezz, mert mindjárt itt lesznek a fiúk!” – harsant fel anya hangja a nappaliból, ahol épp a zsúrra terített.

Krisztián, Marci és Bence, a legjobb barátai jönnek át ma délután, hogy együtt ünnepeljék meg a szülinapját. Anya nagyon készült, csinált aprósütiket a fiúknak.

Ő abból nem eszik, mert nem cukormentes, de a kedvéért anya kétféle limonádét is csinált: hagyományosat és egy másik kancsóban édesítőszerrel, hogy ő is ihasson pár pohárral.

Mivel külön kérte, hogy a torta is cukormentes legyen, anya azt a kedvenc mentes cukrászdájukban rendelte, ahol nagyon finom cukormentes tortákat készítenek.

Az Eszterházy a kedvence, ami annak ellenére, hogy cukormentes és gluténmentes, pont olyan finom, mintha a nagyi sütötte volna. Kíváncsian várta, hogy a fiúk vajon észreveszik-e a különbséget. Marci biztos nem fogja, mert ő minden édességet imád.

Mondta is anyának, hogy legalább egy 12 szeletes tortát rendeljen, ha ők is akarnak enni belőle. Marci anyukája is jó nagyot rendelt legutóbb, mikor náluk szülinapoztak. Ő ugyan csak egy picit evett belőle, mert hagyományos módon, cukorral készült, de hihetetlenül jól nézett ki.

Mivel Marci a Marvel filmek hatalmas rajongója, piros Vasemberes formatortája volt, aminek a tetején, a gyertyák mellett ott volt az aranyszínű Vasember maszk. Nagyon menő torta volt!

Ő is kérdezte anyától, hogy neki lehet-e formatortája, Real Madridos, persze! A klub címere úgyis kör alakú (meg a korona a tetején, hisz attól Real!), pont jól elférne egy torta tetején, a habfehér fondant alatt pedig a megszokott, finom diós-krémes íz…

Anya viszont sajnos azt mondta, vagy cukormentes torta, vagy formatorta, a kettő együtt nem igazán megy. Pedig milyen jó lenne, ha a Zelenák Sütiházban készítenének cukormentes formatortát is.

„Megjöttek a fiúk!” – szólt lentről az anyja, ő pedig már szaladt is lefelé a lépcsőn.

Majd holnap felporszívózza a szobáját.