Vasárnap este, avagy egy mese a nagymamáról

Egyedül maradt. Újra. Ismerte már ezt az érzést. Szomorkásan ment ki a konyhába, hogy főzzön egy teát magának. Hosszasan szöszmötölt a gázzal és a kannával, komótosan választotta ki a megfelelő teafüvet és lassan, ráérősen kortyolgatta a forró italt. Ráért. Nem kellett már sietnie, ugrania, újra nem hívta senki, hogy jöjjön, segítsen.

Kicsit fáradtnak érezte magát, hasogatott a háta, meg a karját is alig bírta megemelni, de kicsit mégis szerette ezt az érzést. Ettől újra azt érezte, hogy él. Nagyon is él. Mert persze elfáradt már ezekben a hétvégi látogatásokban és jól esett utána egy kis pihenés, de amikor itt volt, nem számított a fájós kar, leste minden kívánságát, itta minden szavát.

Meghallgatta, mi volt a héten az óvodában, hogy már nem fél a porszívó hangjától, mert ő már bátor nagyfiú és elragadtatva nézte, ahogy az unokája megmutatta, hogy már bukfencezni is tud. Kicsit aggódott, persze, hogy be ne üsse magát, de a lánya megnyugtatta, hogy nem lesz semmi gond, édesanya. Nem is lett.

Szerette, hogy az unokájával újra nyüzsgés költözött a lakásba. Szerette a hangos nénózást, ahogy Sam, a tűzoltó segíteni siet az elakadt teherautóhoz. A feszült figyelmet a gyerek arcán, amikor a lánya mesét olvasott neki.

Azt is szerette, hogy mindig maradt utána egy-két el nem rakott játék, egy könyv. Egyszer még Foltit, a kedvenc plüsskutyát is nála felejtették, akkor a veje húsz kilométerről fordult vissza, mert Folti nélkül nincs alvás este.

Most viszont megint hazamentek, ő pedig egyedül maradt.

Megitta a tea már kihűlt utolsó kortyait és elkezdte leszedni az asztalról az uzsonna után maradt tányérokat. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, milyen lelkesen ette unokája a húslevest. „Sok répával, Mama, meg husival, attól leszek erős!” És mutatta is a felkarját, hogy lássa, már most is milyen izmos. Hát persze, hogy sok husival.

Régebben ilyenkor sütött süteményt is, de a lánya a terhesség alatt cukorbeteg lett, diétázott és nem ehetett édességet. Kipróbált egy-két cukormentes, édesítőszeres receptet, de egyik sem lett olyan jó, mint a hagyományos változatok. Inkább keresni kezdett egy cukrászdát, ahol cukormentes süteményeket és tortákat is készítenek.

Hatalmas sikert aratott, mikor lánya születésnapján az asztalra került kedvence, az Eszterházy, paleo változatban. Hiába sütött mellé egy kis hókiflit is, a torta sokkal hamarabb elfogyott, mint a sütik. A veje, aki igen szerette a süteményeit így legalább bűntudat nélkül ehetett két szeletet is.

A mai édességet, néhány citromos pitét, együtt vették meg tegnap. Harry Potter tematikájú rendezvény volt a cukrászdában Halloween alkalmából, arra készült ez a csak a készlet erejéig kapható sütemény. Az unokáját teljesen lenyűgözték a jelmezes résztvevők, noha még nem tudta, ki is az a Harry Potter. Kicsi még hozzá, mondta a veje. Egyelőre még A három kismalac meséjénél tartanak esténként.

Őt az lepte meg, hogy a cukrászdában már megjelentek a csokimikulások és az első szaloncukrok is, lassan ideje lesz azokat is beszereznie, nehogy kifogyjon a készlet és ne legyen mit a kirakott csizmákba csempésznie.

Egy megmaradt pite árválkodott egyedül az asztalon. Rövid hezitálás után betette a hűtőbe, majd holnap délután megeszi, akkor úgysem kell megkínálni senkit, mert egyedül lesz.

Egyedül, a fájós hátával és egy újabb együtt töltött, boldog hétvége emlékeivel.